HTML

fishdipbudapest

tunkolás a városi mocsokban.

Friss topikok

  • -Hank Moody-: s miért véres a farka? megjött a csajnak, fogazott, BDSM volt, vagy kasztrálás? (2010.12.02. 13:58) Kék
  • bukott madonna: ez zseniális, akárhányadszor olvasom. (2010.11.19. 07:57) Zsana után
  • égafater: hát azért a tarda sikeresebb volt... (2010.09.27. 11:03) Vonalak
  • Mikorka Kálmán okleveles duguláselhárító kisiparos: Esse rossz, de mikor lesz Dezsőmail (Tardát már nem is remélek)? (2010.08.25. 09:40) The Hamptons
  • golyo1974: nathanp hogy neked hány arcod van hallode :) csak pislogok, nagyon tetszett ez is na :) köszönöm (2010.05.11. 11:14) lányból lajosba

Vonalak

nathanp 2010.09.21. 23:53

Töltsél még egyet, Gabikám! Hopp-hopp-hopp-hopp, rendesen, vonalig! Nem érdekelt ez régen, frankón mondom, de most nem azon a végén vagyok a fasznak, ha érted mire gondolok. Dehát tudod te ezt, Gabikám, látod, itt vagyok nálad. Itt meg ugye mindenki nézi a vonalat, hogyne nézné, drága barátom, mikor lejön ide a földvonal alá. Kibaszott egy vonal ez a földvonal, vagy másfél méter beton, felette mehetsz jobbra, balra, meg még akár felfelé is, ha ügyes vagy, de idelent meg nincs mese, csak hozzád jöhet az ember. Aztán persze nézi a vonalat, az legalább az ő igaza, érted. Az egész csak matematika, be van bizonyítva, hogy igaz, a feles az öt cent, nem számít a sűrűség, meg semmi sem, az öt centes vonal az igazság vonala, ott van és annyit jelent, mint amit mutat. Köszönöm, Gabikám, a matematikára!

Nekem mindig is számítottak a vonalak, Gabikám, persze nem mindegy, hogy azok vezettek valahová, vagy éppen át kellett őket lépni, mer' ugye utólag, ez fontos, utólag már könnyen okos az ember. Mondok egy példát itt a fél vodkával. Nálam ugye az a lényeg, hogy átlépjük a vonalat. Nem figyelsz oda, mondjuk, az nekem csak jó, ha érted mire gondolok, a vonal fölött minden csepp ajándék, de te ugye ráfaragsz, persze nem amolyan véresen komoly értelemben, de mégis. Tehát én a fél vodkánál át akarom lépni a vonalat, de te meg odafigyelsz, és követed, mert abból van a hasznod. Érted, ugye? Hát persze hogy érted, mert ez volt az egyszerű eset.

De nem vagy te mindenhol ott, Gabikám, hogy ezt figyeljed, meg igazából sosincs ott senki, vagy ha ott is van, úgyis másra figyel, ezért aztán az olyannak mint én, minden vonal átléphetőnek tűnik. Sokat át is léptem, Gabikám, mentem én ám felfele ezen a képzeletbeli lépcsőn, hajjaj, voltam én csúcson is, apukám, mielőtt a betonvonal alá jöttem, ami itt van a fejünk fölött, hogy az isten bassza meg hatsávostul együtt, na töltsél még egy utolsót, hogy befejezhessem!

Azokon a sávokon, te, én száguldottam, Gabikám! Ezeken is itt, fölöttünk, egészen pontosan ezeken is! Mit száguldottam, ott voltam az elsők között a rendőrlámpánál mindig, nem számított, mennyien voltak előttem, nem számított a záróvonal se', az is csak egy vonal volt, olyasmi, mint amiről az előbb beszéltem. Hidd el nekem, átléptem ám mindet, amit az élet húzott elém a nagy, fehér pemzlijével, hogy na, ezt mered-e. És mertem én, hogyne mertem volna, hiszen száguldottam, mint ezek most fent a hatsávoson, látod te is, ami a csövön kifér, egészen a rendőrlámpáig.

El nem tudod képzelni, ki meg mi voltam akkoriban, Gabikám! Egy idő után, úgy hidd el, én húztam a vonalakat! Persze azokra odafigyeltem ám, mint a térfigyelő kamerák mostanában idelent, sose tudhattad, hogy téged nézlek, de mi van, ha mégis, gondoltad, aztán inkább nem ugráltál, mer' ugye csak sejtetted, hogy minden vonalat te sem léphetsz át.

Azon a szinten aztán meg, te is tudod, hallasz gondolom ezt-azt, már a saját vonalaidra is oda kell figyelni, jobb a békesség alapon inkább követed őket, mert megtanulod, hogy mindig vezetnek valahová, ahogy a félvodkás példa rád vonatkozó része végtére is a haszonhoz, a nyugodt, biztos haszonhoz, ami mellett már nem érdemes ugrálni. Dehát egy olyannak, mint én voltam hiába mondod, hogy ne ugráljon, annyit ér, mintha a neoncsőnek, itt ni, mondanád, hogy ne villogjon. Hát az is mit akar a villogással, ugye, elérni, hogy folyamatosan égjen, ne csak úgy pislákoljon. Persze a végén az is kiég, hát pont neked mondom, te aztán tudhatod, na egy még belefér, aztán számoljál, Gabikám.

Elég annyi, hogy rossz vonalat választottam egyszer, hogy is mondjam, hogy te is értsd, mint amikor fönt a hatsávoson a szalagkorlátot nézi valaki olyan vonalnak, amit átléphet. Láttál te is ilyet, annak mindig csúnya vége van. Az ember utána már annak is örül, hogy lába van, hogy lépjen vele, és nem tepsiben viszik, mint a legutóbb azt a kisbuszost, emlékszel, amikor állt itt fent minden, mint az istenfasza, meg én is a rohadás buszon vagy negyven percig.

Idelent meg, Gabikám, hát neked mondom, legalább nincsenek vonalak. Nincsen kísértés. Lehet jönni hozzád, meg hozzád. Azért ez legalább biztos, nem lehet hibázni, ha érted mire gondolok. Én mondom, nem hiányoznak ezek a kurva vonalak. Elég ez itt, a felespoháron. Ezt is elég figyelni. Mennyi vagyok, Gabikám, számoljál.

3 komment

Zsana után

nathanp 2010.08.31. 00:10

Mit mondjak neki? Hogy nem kellesz, bazmeg, hogy itt aludj, pláne nem? A párnát szorongatja és azt mondja, te aztán értesz a nőkhöz. Értek a faszt. Kiszolgálom őket. Akár későn is. Meg némelyiket megbaszom.

Zsanát sosem basztam meg. Viccesen persze mondtunk ilyesmit, sőt csináltuk az anyjáék szobájában is, miközben az öreg vörös fejjel forgatta a csirkecombokat a grillen, amik szerinte túl vaskosak voltak ahhoz, hogy a faszén fölött úgy átsüljenek, hogy kívülről ne égjenek meg, csirkecsülök ez, Zsuzsikám, hőbörgött Zsana anyjának a kertben, miközben fújtatva élveztünk fölöttük a kemény, gerincbarát ágybetéten. Egy gyermekorvos nem csinál ilyesmit. Egy gyermekorvos a magamfajtával sem találkozik, vagy ha igen, legfeljebb kaliforniai paprikát, krumplit, és barackot, máskor banánt és marokkói paradicsomot kér a zöldségestől, akihez minden másnap jár, kivéve ha ügyeletes, és jóval zárás után végez. A zárás persze rugalmas volt akkoriban, a menedzserarcú fiatalok, a taxisok, és a butikos nők szívesen jöttek akár tízkor is és - talán tudat alatt hálából, hogy valami friss áruhoz jutnak még ilyenkor is - jóval több dolgot vettek, mint a nappali háziasszonyok és a társalgás miatt vásárolgató gurulószatyros mamik. Zsana mindig kedvesen, de nem túl bizalmasan érdeklődött a mindenféle áruról, legtöbbször arról, tudom-e honnan származik. Eleinte nem tudtam, mert rajta kívül senkit nem érdekelt, minden a nagybaniról jött, Jancsitól. Nézett is a benga szállító, amikor először kérdeztem erről, honnan a szaros picsából tudjam, Tambabété, mert a cég nevén hívott, a számlaírás miatt egyszerűbb volt neki. Így aztán inkább körbehívtam az exportőröket, meg az igazán nagy nagykereskedőket, hogy mikor mi honnan jön, mert láttam, hogy a doktornéninek ez fontos. Arra gondoltam, hogy ő sem hazudna a kölök röntgenképéről, hogy persze anyuka, rendben van minden, aztán közben tyúkmelle van a kiscsávónak, vagy valami komolyabb szar, amikről később sokat mesélt, de annyira lehangoló volt a sok szemét betegség, hogy inkább elfelejtettem mindet. Egy gyermekorvos nem vacsorázik a zöldségesével, aztán nem autózik vele Dunabogdányba, hogy a parton üljön vele reggelig. Egy gyermekorvos talán éppen egy felnőttorvossal jön össze valami konferencián, hogy aztán latinul is értsék egymást, már ha munkáról van szó. De Zsana nem volt rendes gyermekorvos, nálam élt, velem utazott Európai városokba ábécé-sorrendben - négybe, egészen Dublinig - és engem mutatott be úgy a szüleinek, hogy az anyukák, menedzserek és cekkeres nénik közös kedvence. És Zsana akkor sem volt csak sima gyermekorvos, mikor az ügyeleti idő vége után még kocsiba ült, és a taknyos, hideg sötétben elindult a hegyre az emeletes ágyról leesett, ezért órák óta síró kiskrampóhoz. Ahhoz viszont túlságosan is rendes gyermekorvos volt, hogy a kanyarban csőtöréssel küzdő markoló az öreg ügyeleti Corsája elé forduljon és az ütközés erejétől össze-vissza hajló karosszéria letépje a bal karját. Aztán hirtelen már egyátalán nem volt gyermekorvos, csak ült és feküdt, előbb a kórházban, aztán egy hónapig a nappalimban, kettőig az anyjáék nappalijában, de akkor már nem is szólt, csak azt mondta, még ez is, egy zöldséges, még ez is, és előbb szerencsétlennek, majd geciládának hívott, de ezt már üvöltötte, sőt azt is, hogy nem kellesz, zöldséges geciláda, nem kell a zöldséged, nem kell a virágod, a paradicsomod, semmi nem kell belőled. Egy este nem engedett be az apja, csak annyit mondott, sajnálom fiam, én pedig csak rugdostam a kaput, hogy én sajnálom, bassza meg, én sajnálom, de addig, míg a rendőrök oda nem értek és el nem vittek a kapitányságra, ahol az orvos csak úgy tudta beadni a szedáló injekciót, hogy négyen fogtak le, megtermett rendőrök, civil ruhában. Ezután nem találkoztunk többé.

Zsana állítólag már fél éve egy orvossal él. Biztosan nem konferencián találkoztak.

29 éves vagyok. Zöldséges. Leszarom, honnan való az árum, senki nem is kérdezi. A butikos lányt sem érdekelte.

Hívok neked egy taxit, mondom neki, mielőtt véletlenül elaludna. Persze megsértődik.

3 komment

The Hamptons

nathanp 2010.08.18. 00:01

Hát ez kurva jó volt! Annamarinak ezek az ismerősei, a két öreg, csak úgy szó nélkül odaadták a házukat a hétvégére. Tom még egy ezerötszáz dolláros, szép új grillezőt is vett, mert a régi, az ugye régi. És csak úgy azt mondták Annamarinak, illetve nekünk, hogy have fun, és csak úgy eltölthettünk egy hétvégét a Hamptonsban!

Annamari faszija házakat újít fel, de nem ő maga, munkásruhában, hanem vannak rendesen emberei, mexikóiak, feketék, meg gondolom fehérek is, de a szerencsétlenebbek, mert nem mindenkinek jön be az élet itt sem ám, sőt szinte mindegy milyen a színed, nem azon múlik. Mike-ról nem mondanád meg, hogy csak amolyan vállakozó, inkább valami reklámos faszinak látszik, jobbnál jobb pólókat hord, mindig zakóval, és valahogy még az autójához is illik az öltözéke, legalábbis az egyikhez, mert lehet, hogy több van neki, erre nem kérdeztem rá. Pedig megtehettem volna, mert amikor csütörtökönként összejön a társaság a Babalayában a Thompsonon, ilyesmik simán szóba kerülnek. Shalim például 84000 dollárt keres egy cégnél, ami éttermi szoftvereket csinál, persze kell érte utaznia is néha, de arra külön kap pénzt. Ezt csak úgy simán elmondta, amikor a bérleti díjakról volt szó a Sohoban, meg persze a 34. és a Madison környékén, ami megfizethetetlen, még Annamari faszijának is. Mi még csak egy hónapja vagyunk kint, a Csabinak a cég szerzett lakást, én pedig ahogy találunk valami jó tanfolyamot, egy ideig intenzív angolra fogok járni. Persze már most is értem nagyjából, hogy miről beszélnek, a Csabit és az Annamarit szinte mindig, ők mégiscsak magyarok, igaz, hogy Tom és Elizabeth is azok (Tamás és Erzsébet), de ők régen jöttek ki, inkább már amerikaiak, ami a nyelvet illeti. Nagyon rendesek, az újonnan érkező magyarokat rendszeresen felkarolják, segítenek ebben-abban, azt mondják, ez a legkevesebb, Annamarinak is sokat segítettek, amikor kiköltözött, mondjuk Mike újította fel Tomék házát Southamptonban, szóval igazándiból a szerencse is közrejátszott.

Southampton az igazán gazdag New-Yorkiak játszótere, illetve tulajdonképpen egész Long Island az, bár amikor szóba kerültek más részek - illetve Zu szóba hozta és kicsit össze is szólalkozott Tommal - ha jól értettem, pont a különbségekről szólt a vita. (Zu Shalim menyasszonya, stylist, és elég tudálékos, nem is értem, miért vitatkozott, mikor megkaptuk a házat, udvariatlanság az ilyesmi.)

Tomék házába végül nyolcan mentünk, Mike két barátja jött még, ők egyenesen Bostonból, mi pedig béreltünk egy Volkswagen bogarat, mert a Csabi szerint nem ülhetünk be csak úgy más autójába, az furán nézne ki. Az ember egy hamptonos hétvégére nem visz túl sok cuccot. Két-három outfit elég, de azoknak a helynek megfelelően szinte tökéletesnek kell lenniük (nem vallottam ám szégyent az itthoni Georg vaganza ruhámmal, amit péntek este viseltem, de a sportosaim is teljesen rendben voltak).

Szombaton a medencés grillezés és koktélozás közben Aaron és Low (Mike barátai), akik az italokat is hozták, legalább tíz gramm kokaint is kiraktak egy nagy ovális tálra, amiből aztán persze mindannyian szívtunk. Csabi furcsán rutinosnak tűnt, mert igaz, hogy otthon is szívtunk néha, de az elég régen volt, aztán persze nem foglalkoztam a dologgal, mert a medencefényekkel együtt a zene is bekapcsolódott és egészen éjfélig buliztunk.

Talán a kokótól nem tudtam aludni, vagy az élménytől, nem tudom, de a Csabi már egy ideje egyenletesen szuszogott, mikor kitaláltam, hogy visszamegyek a medencéhez, csak úgy, nézelődni. Aaron is ott volt és megkérdezte, hogy van-e kedvem úszni. Nem volt, de őt nem zavarta, levette az úszónadrágját és úszott egy-két hosszt. Aztán csak a kezét törölte meg, és úgy ahogy volt, meztelenül leült mellém, a tálcán két csík kólával. Felszívtuk, nevettünk, aztán kivertem a farkát. Ő a medencét nézte, én pedig a kezemet, ahogy dolgozom rajta. Teljesen természetes volt, és öt év után, mióta csak a Csabi van, még izgalmas is, bár fel nem izgultam. Egyszerűen része volt a hamptoni bulinak. Tomék monogramos törölközőjével töröltük le magunkat, aztán Aaron felment, én pedig tovább néztem a vizet.

A reggelinél Shalim két reggeliző törökről adott elő egy vicces történetet, csak Zu nem nevetett, lehet, hogy az esti buli után összevesztek. Én nevettem, bár nem volt teljesen meg a poén.

Csabival még este is arról beszélgettünk, mennyire izgalmas és vibráló New York. És mennyire rendesek Tomék. Sürgősen el kell kezdenem az angoltanfolyamot.

2 komment

Júlia

nathanp 2010.07.24. 00:00

azt mondta szeret. visszakézből ütött és nem kellett ahhoz ökölbe szorítania, hogy a csontos kézfeje rögtön felszakítsa az ajkam és betörje az orrom. vérrel, könnyel és takonnyal telt meg a szám, szinte fuldokolva köptem a meleg ragacsos masszát a pianínó alsó oktávjaira, miközben fél kézzel a billentyűkbe kapaszkodva próbáltam tartani magam. a disszonáns és ütemtelen zongorafutam visszhangja utáni mély csendben egészen távolról hallottam ahogy folytottan azt mondja, összedzsuvázom azt a kibaszott Förstert, majd az ajtó csapódását, és a második, rémes klimpírozás hangját, ahogy a bal könyökömmel is a billentyűkre rogytam. takony-etűd, ez jutott eszembe és mosolyognom kellett.

azt mondta szeret. a zongoraszéken ült és én terpeszben előtte guggolva szoptam, újonnan vett, méregdrága fekete fehérneműben. a gyűrűje beleakadt a melltartó csipkéjébe, ami rögtön elszakadt, ahogy próbálta kiszabadítani a mellemet. aztán csöngött a telefonja, és felvette, és azt mondta igen?, mire én megálltam, de a mellemet elengedve megmarkolta a tarkómat és a torkomig tolta magát. persze mondhatod, hallottam, és a szemem megtelt könnyel. mennie kellett, de még a seggemre csapott, miközben tűsarkúban pucsítva, a kerek székre támaszkodva kapkodtam a levegőt.

azt mondta szeret. zárás után tessékelt ki a mick's biztonsági őre, miután már a fél kollekciót felpróbáltam, de nem vettem semmit, hiszen a táskám a telefonnal együtt az autója hátsó ülésén utazott, de nem vissza a belvárosba, ahogy másfél órája megígérte a ruhaüzlet vezetékes telefonján, aminek épp csak olyan hosszú volt a zsinórja, hogy egészen rá kellett feküdjek a kasszapultra, ha a kagylót a fülemhez akartam emelni, miközben egy feltöltött szájú bombázó egy csizmát rázva hangosan reklamált mellettem.

azt mondta szeret. diszkréten a szalvétájába köhintett, ahogy a szúrós szagú, nagydarab bolgár üzleti partnere a seggem alá tette a kezét, mikor a túloldalról felállva elvett két rákfarokkal és fél koktélparadicsommal visszaültem a székembe a Bistro O-ban. a popsimban éreztem egy pillanatra valamelyik kövér ujját, még nyomott is rajtam egyet, mint aki meg akar emelni a gátamnál fogva, majd azt kurjantotta, hogy champagne for the table.

azt mondta szeret. apám temetésén álltunk. anyám a neve említésekor zokogásban tört ki, és csupán kettőt kellett volna lépjek, hogy megtartsam összeomlásában, de a csuklómat megszorítva annyit sziszegett, hogy viselkedj, majd a pap beszéde végén kisétált a sorok közül és rágyújtott. sosem voltunk jóban, mondta már az autóban, majd bekapcsolta a rádiót.

azt mondta szeret. és meg fogja ölni Pétert, aztán pedig gondoskodik róla, hogy egy férfi se nézzen rá az arcomra ebben a kibaszott életben. féltem Pétert. nincs ereje megvédeni magát. esze biztosan lenne, de ereje nem. pont a kedves, gördülékeny, visszafogott műveltsége fogott meg igazán. és csak egyszer csókolt meg. udvarias, előzékeny csók volt egy rossz kávézó rossz sarkában. persze ő nem hiszi. kurva vagyok, okostónikkal kúratom magam. rajta is úgy lovagolok, neki is azt sikítom, hogy kúrj, kérdezi.

nem mondja, hogy szeret. talán elenged. félek.

Szólj hozzá!

lányból lajosba

nathanp 2010.03.05. 06:22

ezelőtt egy lányban laktam. állandóan veszekedett magával és ervinnel. ervin csendes volt. régebben dolgozott, akkor hangosabb. a lány szerette, ahogy nagy hangon rendel a pubban, meg szenvedélyesen szurkol a madridnak, ha meccs volt. gyakran jártak a pubba, és hetente volt meccs. olyankor ervin együtt énekelte az indulókat a helyszínen szurkolókkal és az ölébe kapta a lányt, mikor gólt lőtt a csapat. akkor még nem laktam a lányban, ezeket az emlékeiben találtam. mindig szomorúan emlékezett a régi vidám dolgokra. amikor ervin még dolgozott antenna-szerelőként. aztán megcsúszott azon a tetőn, és a lehulló dolgok kárt tettek erkélyekben, autókban. ezt mondta ervin a pubban aznap este a lánynak, és hogy többé nem kell mennie, mert túl sok bonyodalmat okozott a 'tiszta hang-tiszta kép, ha antennája mindig ép'-nek. ezt mondta, és azt, hogy rövidesen lesz munkája. február 22-e volt akkor, erre a lány még most is emlékszik, tizenhét hónap után. de ervinnek nem lett munkája, a lánynak pedig egyre több kontyot kellett beraknia, egyre több festést, és göndörítést, és egyenesítést vállalnia. már nem érzi a pillanat művészetének a kész frizurákat, amiket finom permetű hajlakkal próbál megörökíteni, ha nem is az örökkévalónak, de a következő fontos óráknak, ami akár az örökkévalóságnak is szólhat, ha esküvői, aranylakodalomra, vagy éppen temetésre készülő frizurát csinált. most délelőtt elkészít ötnapi lakbért, délután az áram és az esti szendvicsek árát. tovább nem gondolja, csak a másnapi előjegyzésben számol tizenegyig, ami éppen elég, vagy tizenötig, ami kicsit megnyugtatja. holnap tizenöt, mondja akkor ervinnek, aki nem válaszol, csak néha csatornát vált a tévén. amikor eljut a kicsit hangyás helyi tévéhez, még komorabb lesz az arca, és kikapcsolja a készüléket. a lány néha álmodik. nem szoktam belenézni a gazdatesteim álmaiba, a gondolataik éppen eléggé lekötnek, meg így a helyes, az álmaik csak az övék. egyszer megnéztem az álmát. ervinnel volt a pubban, a madrid három-nullra vezetett a depor ellen. ervin vidám volt, és nagy hangon rendelt. a lány kiment a mosdóba, és mikor visszajött, nem ervin ült az asztalánál. a lány az álom után megkönnyebbülten ébredt, kipihenten, és reményekkel telve. aztán a konyhában, mikor látta, hogy kifogyott az instant kávé, elsírta magát. azt kívánta, ha visszamegy, ne ervint találja az ágyban. szombat volt, és ervin lesétált a folyópartra. azt mondta, kiszellőzteti a fejét. mikor visszaért, nem volt ott a lány, és nem volt ott a nagy bordó bőrönd, amit még akkor vettek, mikor ervin antennát szerelt, és a madridi utat tervezték. és nem voltak ott a lány ruhái. nem tudom, mi történt ezután ervinnel, már a lánnyal ültem a vonaton, amin a szülei felé tartott békéscsabára. ilyenkor nem segíthetek. egyszer súgtam egy osztrák autókereskedőnek, hogy ne vegye meg azt a kamionnyi belga autót. azt hitte, megőrült, és bár előtte is tudtam, nem szólhatok gazdatesteimhez, az eset végképp megerősített. most költöztem át a kupéban szemben ülő fiatalemberbe. zenész. lajos. és azt gondolja, tetszene neki a lány, akivel utazik. rá is mosolygott az imént, de csak fáradt félmosolyt kapott vissza, így inkább most a tájat nézi. nem tudom, mire gondol most a lány. de remélem, minden rendben lesz vele, és lesz még vidám. lajos az. vidám és élettel teli. a viccre gondol, amit tegnap hallott a csárdában, ahol játszott. azt hiszem, mókás rész jön, az ilyesmi gazdaelmék mindig megnevettetnek.

2 komment

Erők

nathanp 2009.12.20. 21:00

paff-paff.paff.paff. a vége már csak tompa fájdalom, egyre könnyebb elviselni. a gecik a vesémet rúgják, az első olyan éles, tarkóig hasító fájdalom volt, hogy felüvöltöttem volna, de nem jött ki hang a torkomon. nem is baj, annak csak örült volna ez a két benga fasz, elég, hogy fekszem, már attól szétárad bennük a legyőzés és hatalom állati öröme. el kellene ájuljak. igen, egyszerűbb lesz. paff. bazdmeg.

a vip-szalag maga a győzelem és hatalom. több vagyok nálatok, odalent tobzódó szombati klubprolik, kiszámolt pénzzel a zsugára, pár piára, meg taxira. hétmilliárdot helyezek ki egy év alatt. azért vagyok itt fent, buzikáim, ti meg lent a lottyadt nőitekkel, akik sandítgatnak felfelé, és basznának rátok, ha lemennék egy moet&chandonnal, meg megsúgnám, hogy milyen okosság várja őket a foglalt boxomban, szabályos, hosszú, színtiszta csíkokba rendezve. vedd meg, vedd el, nem ugyanaz? itt fent persze hemzsegnek a szóló luxusribancok, de ezek már rég eladták magukat, ezeket meg se kell venni, abban meg a hol kihívás. legfeljebb üríteni jók. kirakni azt a hét nagygurigát, az kihívás.
 - buzikám, dupla chivas lesz! - ez az új gyerek nem homokos, csak olyan riadt feje van, itt van már vagy egy hónapja, de mintha először fogna tálcát. azért buzizom, hátha összekapja magát, de nem, csak pislog, meg habog, hogy hozom-hozom - ne mondogasd, csináld! kiszáradok bazmeg, futás! - és tényleg fut, csórikám, na, kap majd rendesen jattot, ha már ennyit üget, hogy bevágódjon. én nem szaladok sehova, ülve kipörgetem a hétezer milliót. tényleg, azt a kurva fotelt ki kellene cseréltessem, a prosztó műanyag lábaival együtt, leginkább egy kibaszott platinalábú kígyóbőr irodai székre. vékony támlával persze. ha már én csinálom a nagy lóvét, ennyi beleférne.
 - ideértél, buzikám? te figyelj csak, ki az a szende kiscsaj azzal a buflák gyerekkel a pultnál? nem, nem ismerem az arcot. kinél van? hát akkor kérdezd meg, bameg. te, tudod mit, hagyd a picsába, nem lehet a komolyabbak között, nem ismerős a figura. mit iszik a kiscsaj? várjál-várjál, lép a csávó, odamegyek én, intézem, de köszi, buzikám.
zavarban van a kiscsaj, azt mondja, jobb lenne, ha nem vennék most neki italt. jól van, túráztat, legalább hajtani kell rá kicsit. sejtettem, hogy nem kokszol, pedig manapság már ki nem, ráadásul ez a szar topnotch, full tiszta kokakóla, valami 18 a grammja, mondjuk én tizenegyet veszek kilóötvenért, a plusz egyet csak úgy hozzácsapja az arc, elég jó vevője vagyok, ez a minimum.
 - palid mennyire komoly?
eléggé, eléggé, csillagom, nem vagy túl határozott. én bezzeg, ha tudnád, milyen arccal rakom ki a hét millárt, kábé mint egy arisztokrata pitbull. keményen, de elegánsan. így is foglak megbaszni, ha minden jól megy, és végre felnézel, és nem babrálsz a strasszos öveden. faszom, de hangos a zene, kiabálni nem akarok, az nem áll jól, aláírni is úgy szoktam, szó nélkül, csak a toll serceg a papíron, persze a gyöngyöző homlokú hájas majmok nyögnek az asztal túloldalán, ahogy fellélegeznek, megvan a lóvé. szánalmas a megkönnyebbülésük, a végén a legtöbb úgyis rábaszik, de kit érdekel, én egy tollvonással kirakom, hadd örüljenek, aztán meg kasza. én nagyobbat örülök. nagyságrendekkel. de most máshogy kellene örülni, vajon sikít a kiscsaj, amikor élvez? az ilyen szendécskék meg tudnak vadulni, kis koksz, best of seal acoustic elejétől, aztán a killernél már dobálják a seggüket alattam, pam-pa-pappa-bam-pappam, so you waaant, to be free, naná, másfél óra kurva nagy szabadság egy akkora ágyon, mint másnak a hálószobája, persze, hogy akarják. de ez azt mondja, menjek el, menjek el, legyek szíves, ennyi. itt lennék fent, ha csak úgy elmennék, csillagom? lent lennék a kamuarmanis plebejusok között, kiscsillag, ha csak úgy elmentem volna bármikor. ha jön a palid, majd kivágom magam, legfeljebb iszik velem egyet a félreértés miatt, le szoktak higgadni egy dupla chivastól, vagy egy kövérebb csíktól. kövér csík, a hideg is ráz tőle. nem véletlen, hogy a zakóm sem olyan, mint egy kibaszott zebra. hajszálvékony, finom, rendezett. attól csík a csík. meg attól, hogy sűrű sorokban sok, annyi, hogy belekáprázik a szem. a sok hájas is pislog, amikor belépek a hajszálvékony csíkos, finom öltönyömben, meg kell igazítsam a nyakkendőmet, hogy felnézzenek. és felnéznek. hét nagymihály az hét nagymihály.
 - baj lesz, baj lesz, hogy lenne baj? nem keresem én a bajt, csak a tekintetedet, szép hölgy.

paff. bazmeg, ez mi? ülök. mi a franc történt? paff. úristen, ez milyen fájdalom.
 - jó, jó, megyek.
dehogy megyek, visznek. nem kapok levegőt. két ekkora állat rángat kifelé? ezek itt lent közben szétnyílnak, meg riadt pofával bámulnak bele a fejembe. ne nézzetek, lémerek, én nézlek benneteket fentről. most rábasztam, de ti alapvetően el vagytok baszva. pórnép. ne nézzetek, visznek. de fentről.
hideg van idekint, ha elengednek, jobb ha nem állok fel egy darabig, ezek kurva nagyok. a francba, nem csak elfektetni akarnak. az órám, bakker, az órám. próbálok figyelni.

paff-paff.
paff.

hétmilliárdot rakok ki, köcsögök, fel se tudjátok fogni, mi az.
paff-paff.
paff.

ez az erő
paff.
meg a hatalom
paff.

8 komment

Kék

nathanp 2009.12.18. 17:35

bazd meg, bazdmeg, bazdmeg, bazdmeg! jobb híján a combját csapkodta, ahogy a véres farkára meredt, csuklója tompa puffanásainak monoton, egyre erősödő fájdalma a csípőcsontján és az összeszorított fogak között préselt szavak lassan tisztították ki a tudatát.

egy fotelban ült. női lakás, a falon matisse, olcsó másolat, szimpla üvegkeretben. szemben zöld csík, fölötte villogó pálcikabetűk, talán CD END, ami a csend miatt kézenfekvő. kék bútorok, egy feldőlt pohár a dohányzóasztalon, az is kék, alatta vastag, de a szoba méretéhez képest igazából apró, absztrakt mintákkal borított szőnyeg. persze az is kék.
ez a képhez rendezte be a kéglit? futott át az agyán, aztán sorra vette észre a többi kéket, az üres padlóvázát, az állólámpa buráját, és a rattan újságtartót. aztán megint a farkára nézett. zokniban volt, amúgy teljesen meztelenül. és a farka még mindig véres volt. megdörzsölte az orrát. odaszáradt kokain porlott az ujja alatt. a háta mögé nyúlt, egy pezsgősüveget rángatott ki a háta mögül. az üveg aljából az utolsó fél korty a derekára, onnan a fotel szövetére folyt. bassza' meg.

felállt és a félig elázott cigaretta felé nyúlt a hamutól, dohánytól, meg a tipnek csavart cd borító tépett maradványától mocskos asztalon. rendes esetben megmarkolta volna a csomagot, csak úgy, hogy érezze. ez mindig megnyugtatta. vastag, tömzsi farka van, alig hosszabb így, nyugalmi állapotban, mint a lelógó heréi, de amikor rámarkolt, szeretett arra gondolni, hogy megvan mindene, tökös férfi. de most valahogy rá kellett gyújtania, és semmi kedve nem volt összedzsuvázni a cigit. a bárpulthoz lépett, a kék támlás bárszéken meglátta a halomban ledobott ruháit, szövetnadrágja zsebéből félig kilógó zippójával. legalább. hosszan szívta le az első cefreízű slukkot. enyhe nyomást érzett a halántékán. aztán ahogy lassan kifújta a füstöt, a szabad kezével ösztönösen rámarkolt a farkára. baaazd meg. szutykos kezét csupasz farizmába törölte. nem akart odanézni. hol a picsában lehet a fürdő? hol a picsában lehet a csaj? a szíváshoz tekert húszezres az asztalon biztosan a sajátja. zita? talán zita. kicsit nagy volt a segge, de látszott, hogy nagyon be van indulva. a tulaj, a zoli mintha mondta volna, hogy szabad a csaj, a feleségének valami barátnője. ezek szerint megvolt neki. mintha mondta is volna. webster's szótár, contemporary design, giddens-féle szociológia, meg csupa szarság a könyvespolcon. persze a polc kék. hogy a faszba vette vajon meg a hifit, be sem kapcsoltatta előtte? az zöld, kurvára zöld, és a villogó felirat; no tracks. négy óra múlt. először nézett az órájára. szívott még egy slukkot, amitől köhögnie kellett. egy díszpárnát tett a szája elé. sűrű turhát köhögött fel, bele a párnába. ó, bazdmeg. elnyomta a cigit, a párnát pedig az asztal sarkán próbálta megtisztítani. a félig nyitott ajtó az előszobára nyílt, közelebb lépve megpillantotta a bejáratot. emergency exit. a hajába túrt volna, aztán észbe kapott. ettől persze megint a farkára kellett néznie. elnyomta a cigit, félrelökdösve a slim csikkeket és a nagy halom hamut. nem sikerült, vékony füstcsík emelkedett az ovális, logózott, kék hamutálból. igyekezve, hogy ne érjen hozzá a félig nyitott ajtóhoz, kioldalazott az előszobába. balra a konyhasarokban rögtön meglátta a hűtőt, tele mindenféle utazásos hűtőmágnessel, i love new york, tutankhamon, praha, mindenféle szar. a tiszta kezével kinyitotta a hűtőajtót, és az ajtajából kivette a félig teli ásványvizet. egy húzásra megitta. balra két ajtó. az egyik tuti a fürdő. halkan bement, villanyt kapcsolt, és a mosdóban alig eresztett hideg vízzel és folyékony kézmosóval megmosta a farkát, majd megtörölközött a kéztörlővel. összevérezte. a kurva életbe! ez miért nem kék, ó, anyám. lopva felöltözött. pénztárca, kulcs, céges belépőkártya. mindene megvolt. négy-öt névjegy a belső zsebben. rommel zsolt, kereskedelmi igazgató. nyakkendőt nem kötött tegnap, erre emlékezett. zita? ja, tuti zita. kicsit nagy a segge. de megvolt. próbálta óvatosan behúzni maga mögött az ajtót. kattant a zár. a megtekert húszezrest otthagyta. ennyi még belefér. a kapuban megnézte az utcatáblát, majd taxit hívott.

------------------------------

a lány megkönnyebbülten lépett ki a hálószobából. körbenézett, nagyjából erre számított. zuhanyoznia kellett, sürgősen. a pénzt rögtön észrevette, de nem tudott vele foglalkozni.
másnap persze bevillant, mikor kifizette a frissen vásárolt táskáját. köszi, zsolt. remélem zsolt.

6 komment