azt mondta szeret. visszakézből ütött és nem kellett ahhoz ökölbe szorítania, hogy a csontos kézfeje rögtön felszakítsa az ajkam és betörje az orrom. vérrel, könnyel és takonnyal telt meg a szám, szinte fuldokolva köptem a meleg ragacsos masszát a pianínó alsó oktávjaira, miközben fél kézzel a billentyűkbe kapaszkodva próbáltam tartani magam. a disszonáns és ütemtelen zongorafutam visszhangja utáni mély csendben egészen távolról hallottam ahogy folytottan azt mondja, összedzsuvázom azt a kibaszott Förstert, majd az ajtó csapódását, és a második, rémes klimpírozás hangját, ahogy a bal könyökömmel is a billentyűkre rogytam. takony-etűd, ez jutott eszembe és mosolyognom kellett.
azt mondta szeret. a zongoraszéken ült és én terpeszben előtte guggolva szoptam, újonnan vett, méregdrága fekete fehérneműben. a gyűrűje beleakadt a melltartó csipkéjébe, ami rögtön elszakadt, ahogy próbálta kiszabadítani a mellemet. aztán csöngött a telefonja, és felvette, és azt mondta igen?, mire én megálltam, de a mellemet elengedve megmarkolta a tarkómat és a torkomig tolta magát. persze mondhatod, hallottam, és a szemem megtelt könnyel. mennie kellett, de még a seggemre csapott, miközben tűsarkúban pucsítva, a kerek székre támaszkodva kapkodtam a levegőt.
azt mondta szeret. zárás után tessékelt ki a mick's biztonsági őre, miután már a fél kollekciót felpróbáltam, de nem vettem semmit, hiszen a táskám a telefonnal együtt az autója hátsó ülésén utazott, de nem vissza a belvárosba, ahogy másfél órája megígérte a ruhaüzlet vezetékes telefonján, aminek épp csak olyan hosszú volt a zsinórja, hogy egészen rá kellett feküdjek a kasszapultra, ha a kagylót a fülemhez akartam emelni, miközben egy feltöltött szájú bombázó egy csizmát rázva hangosan reklamált mellettem.
azt mondta szeret. diszkréten a szalvétájába köhintett, ahogy a szúrós szagú, nagydarab bolgár üzleti partnere a seggem alá tette a kezét, mikor a túloldalról felállva elvett két rákfarokkal és fél koktélparadicsommal visszaültem a székembe a Bistro O-ban. a popsimban éreztem egy pillanatra valamelyik kövér ujját, még nyomott is rajtam egyet, mint aki meg akar emelni a gátamnál fogva, majd azt kurjantotta, hogy champagne for the table.
azt mondta szeret. apám temetésén álltunk. anyám a neve említésekor zokogásban tört ki, és csupán kettőt kellett volna lépjek, hogy megtartsam összeomlásában, de a csuklómat megszorítva annyit sziszegett, hogy viselkedj, majd a pap beszéde végén kisétált a sorok közül és rágyújtott. sosem voltunk jóban, mondta már az autóban, majd bekapcsolta a rádiót.
azt mondta szeret. és meg fogja ölni Pétert, aztán pedig gondoskodik róla, hogy egy férfi se nézzen rá az arcomra ebben a kibaszott életben. féltem Pétert. nincs ereje megvédeni magát. esze biztosan lenne, de ereje nem. pont a kedves, gördülékeny, visszafogott műveltsége fogott meg igazán. és csak egyszer csókolt meg. udvarias, előzékeny csók volt egy rossz kávézó rossz sarkában. persze ő nem hiszi. kurva vagyok, okostónikkal kúratom magam. rajta is úgy lovagolok, neki is azt sikítom, hogy kúrj, kérdezi.
nem mondja, hogy szeret. talán elenged. félek.
