Hát ez kurva jó volt! Annamarinak ezek az ismerősei, a két öreg, csak úgy szó nélkül odaadták a házukat a hétvégére. Tom még egy ezerötszáz dolláros, szép új grillezőt is vett, mert a régi, az ugye régi. És csak úgy azt mondták Annamarinak, illetve nekünk, hogy have fun, és csak úgy eltölthettünk egy hétvégét a Hamptonsban!

Annamari faszija házakat újít fel, de nem ő maga, munkásruhában, hanem vannak rendesen emberei, mexikóiak, feketék, meg gondolom fehérek is, de a szerencsétlenebbek, mert nem mindenkinek jön be az élet itt sem ám, sőt szinte mindegy milyen a színed, nem azon múlik. Mike-ról nem mondanád meg, hogy csak amolyan vállakozó, inkább valami reklámos faszinak látszik, jobbnál jobb pólókat hord, mindig zakóval, és valahogy még az autójához is illik az öltözéke, legalábbis az egyikhez, mert lehet, hogy több van neki, erre nem kérdeztem rá. Pedig megtehettem volna, mert amikor csütörtökönként összejön a társaság a Babalayában a Thompsonon, ilyesmik simán szóba kerülnek. Shalim például 84000 dollárt keres egy cégnél, ami éttermi szoftvereket csinál, persze kell érte utaznia is néha, de arra külön kap pénzt. Ezt csak úgy simán elmondta, amikor a bérleti díjakról volt szó a Sohoban, meg persze a 34. és a Madison környékén, ami megfizethetetlen, még Annamari faszijának is. Mi még csak egy hónapja vagyunk kint, a Csabinak a cég szerzett lakást, én pedig ahogy találunk valami jó tanfolyamot, egy ideig intenzív angolra fogok járni. Persze már most is értem nagyjából, hogy miről beszélnek, a Csabit és az Annamarit szinte mindig, ők mégiscsak magyarok, igaz, hogy Tom és Elizabeth is azok (Tamás és Erzsébet), de ők régen jöttek ki, inkább már amerikaiak, ami a nyelvet illeti. Nagyon rendesek, az újonnan érkező magyarokat rendszeresen felkarolják, segítenek ebben-abban, azt mondják, ez a legkevesebb, Annamarinak is sokat segítettek, amikor kiköltözött, mondjuk Mike újította fel Tomék házát Southamptonban, szóval igazándiból a szerencse is közrejátszott.

Southampton az igazán gazdag New-Yorkiak játszótere, illetve tulajdonképpen egész Long Island az, bár amikor szóba kerültek más részek - illetve Zu szóba hozta és kicsit össze is szólalkozott Tommal - ha jól értettem, pont a különbségekről szólt a vita. (Zu Shalim menyasszonya, stylist, és elég tudálékos, nem is értem, miért vitatkozott, mikor megkaptuk a házat, udvariatlanság az ilyesmi.)

Tomék házába végül nyolcan mentünk, Mike két barátja jött még, ők egyenesen Bostonból, mi pedig béreltünk egy Volkswagen bogarat, mert a Csabi szerint nem ülhetünk be csak úgy más autójába, az furán nézne ki. Az ember egy hamptonos hétvégére nem visz túl sok cuccot. Két-három outfit elég, de azoknak a helynek megfelelően szinte tökéletesnek kell lenniük (nem vallottam ám szégyent az itthoni Georg vaganza ruhámmal, amit péntek este viseltem, de a sportosaim is teljesen rendben voltak).

Szombaton a medencés grillezés és koktélozás közben Aaron és Low (Mike barátai), akik az italokat is hozták, legalább tíz gramm kokaint is kiraktak egy nagy ovális tálra, amiből aztán persze mindannyian szívtunk. Csabi furcsán rutinosnak tűnt, mert igaz, hogy otthon is szívtunk néha, de az elég régen volt, aztán persze nem foglalkoztam a dologgal, mert a medencefényekkel együtt a zene is bekapcsolódott és egészen éjfélig buliztunk.

Talán a kokótól nem tudtam aludni, vagy az élménytől, nem tudom, de a Csabi már egy ideje egyenletesen szuszogott, mikor kitaláltam, hogy visszamegyek a medencéhez, csak úgy, nézelődni. Aaron is ott volt és megkérdezte, hogy van-e kedvem úszni. Nem volt, de őt nem zavarta, levette az úszónadrágját és úszott egy-két hosszt. Aztán csak a kezét törölte meg, és úgy ahogy volt, meztelenül leült mellém, a tálcán két csík kólával. Felszívtuk, nevettünk, aztán kivertem a farkát. Ő a medencét nézte, én pedig a kezemet, ahogy dolgozom rajta. Teljesen természetes volt, és öt év után, mióta csak a Csabi van, még izgalmas is, bár fel nem izgultam. Egyszerűen része volt a hamptoni bulinak. Tomék monogramos törölközőjével töröltük le magunkat, aztán Aaron felment, én pedig tovább néztem a vizet.

A reggelinél Shalim két reggeliző törökről adott elő egy vicces történetet, csak Zu nem nevetett, lehet, hogy az esti buli után összevesztek. Én nevettem, bár nem volt teljesen meg a poén.

Csabival még este is arról beszélgettünk, mennyire izgalmas és vibráló New York. És mennyire rendesek Tomék. Sürgősen el kell kezdenem az angoltanfolyamot.