ezelőtt egy lányban laktam. állandóan veszekedett magával és ervinnel. ervin csendes volt. régebben dolgozott, akkor hangosabb. a lány szerette, ahogy nagy hangon rendel a pubban, meg szenvedélyesen szurkol a madridnak, ha meccs volt. gyakran jártak a pubba, és hetente volt meccs. olyankor ervin együtt énekelte az indulókat a helyszínen szurkolókkal és az ölébe kapta a lányt, mikor gólt lőtt a csapat. akkor még nem laktam a lányban, ezeket az emlékeiben találtam. mindig szomorúan emlékezett a régi vidám dolgokra. amikor ervin még dolgozott antenna-szerelőként. aztán megcsúszott azon a tetőn, és a lehulló dolgok kárt tettek erkélyekben, autókban. ezt mondta ervin a pubban aznap este a lánynak, és hogy többé nem kell mennie, mert túl sok bonyodalmat okozott a 'tiszta hang-tiszta kép, ha antennája mindig ép'-nek. ezt mondta, és azt, hogy rövidesen lesz munkája. február 22-e volt akkor, erre a lány még most is emlékszik, tizenhét hónap után. de ervinnek nem lett munkája, a lánynak pedig egyre több kontyot kellett beraknia, egyre több festést, és göndörítést, és egyenesítést vállalnia. már nem érzi a pillanat művészetének a kész frizurákat, amiket finom permetű hajlakkal próbál megörökíteni, ha nem is az örökkévalónak, de a következő fontos óráknak, ami akár az örökkévalóságnak is szólhat, ha esküvői, aranylakodalomra, vagy éppen temetésre készülő frizurát csinált. most délelőtt elkészít ötnapi lakbért, délután az áram és az esti szendvicsek árát. tovább nem gondolja, csak a másnapi előjegyzésben számol tizenegyig, ami éppen elég, vagy tizenötig, ami kicsit megnyugtatja. holnap tizenöt, mondja akkor ervinnek, aki nem válaszol, csak néha csatornát vált a tévén. amikor eljut a kicsit hangyás helyi tévéhez, még komorabb lesz az arca, és kikapcsolja a készüléket. a lány néha álmodik. nem szoktam belenézni a gazdatesteim álmaiba, a gondolataik éppen eléggé lekötnek, meg így a helyes, az álmaik csak az övék. egyszer megnéztem az álmát. ervinnel volt a pubban, a madrid három-nullra vezetett a depor ellen. ervin vidám volt, és nagy hangon rendelt. a lány kiment a mosdóba, és mikor visszajött, nem ervin ült az asztalánál. a lány az álom után megkönnyebbülten ébredt, kipihenten, és reményekkel telve. aztán a konyhában, mikor látta, hogy kifogyott az instant kávé, elsírta magát. azt kívánta, ha visszamegy, ne ervint találja az ágyban. szombat volt, és ervin lesétált a folyópartra. azt mondta, kiszellőzteti a fejét. mikor visszaért, nem volt ott a lány, és nem volt ott a nagy bordó bőrönd, amit még akkor vettek, mikor ervin antennát szerelt, és a madridi utat tervezték. és nem voltak ott a lány ruhái. nem tudom, mi történt ezután ervinnel, már a lánnyal ültem a vonaton, amin a szülei felé tartott békéscsabára. ilyenkor nem segíthetek. egyszer súgtam egy osztrák autókereskedőnek, hogy ne vegye meg azt a kamionnyi belga autót. azt hitte, megőrült, és bár előtte is tudtam, nem szólhatok gazdatesteimhez, az eset végképp megerősített. most költöztem át a kupéban szemben ülő fiatalemberbe. zenész. lajos. és azt gondolja, tetszene neki a lány, akivel utazik. rá is mosolygott az imént, de csak fáradt félmosolyt kapott vissza, így inkább most a tájat nézi. nem tudom, mire gondol most a lány. de remélem, minden rendben lesz vele, és lesz még vidám. lajos az. vidám és élettel teli. a viccre gondol, amit tegnap hallott a csárdában, ahol játszott. azt hiszem, mókás rész jön, az ilyesmi gazdaelmék mindig megnevettetnek.